Új tartalmak

Microsoft befektetés kriptovalutába

Technológiai forradalom jön, a metaverzum hamarosan több milliárd embert szippanthat magába Az eddigi fejlesztések alapján az körvonalazódik, hogy az iparág nagy szereplői jellemzően saját, centralizált platformokat fejlesztenek, de vannak olyan virtuális világok, amelyek decentralizáltak és ezek szinte mind rendelkeznek saját kriptovalutával, amelyet a világon belül pénzügyi műveletek végrehajtásához használnak.

microsoft befektetés kriptovalutába keressen pénzt online gyorsan ingyenesen és egyszerűen

Tehát ha valaki virtuális földterületet akar venni, vagy egy NFT formájú kiegészítőt az avatárjára, akkor ezt jó esélyel a projekt natív kriptovalutájával fogja tudni megtenni, viszont ezekkel a tokenekkel különféle kriptotőzsdéken is lehet kereskedni.

Erre a párhuzamra támaszkodva az alábbi cikkünkben megnézzük az öt legjelentősebb metaverzum-tokent, utánajárunk, hogy kriptobefektetőként hogyan tudja kivenni az ember a részét az éppen berobbanó metaverzum-őrületből: felderítjük, hogy milyen platformon lehet kereskedni az adott tokenekkel, hogyan alakult az árfolyamuk és hogy mit érdemes tudni az adott coinról.

Mely kriptovalutákba érdemes befektetni 2021-ben?

Kicsi még a piac Jelenleg a metaverzum szerű platformok mögötti tokenek összesített piaci értéke nagyjából 35 milliárd dollár, de ebben számtalan token eggyüttes értékéről van szó. Azonban a tech világban alapvetően jellemző, hogy a győztes mindent visz, elég a Google böngészőre, a Youtube-ra vagy a Facebookra gondolni.

Éppen ezért korántsem kizárt, hogy a fejlesztési verseny és a most berobbant őrület végén csak néhány vagy akár egy olyan metaverzum platform "marad életben", ahol felhasználók százmilliói fognak felcsatlakozni és tranzaktálni az adott metaverzum által elfogadott tokennel - a vesztesekre pedig senki nem fog emlékezni, és rövid úton eltűnnek a süllyesztőben.

microsoft befektetés kriptovalutába pénzkereső szoftver 2020

És persze az is lehetséges, hogy nem a decentralizált megközelítés fog végül győzedelmeskedni, ahol az emberek maguk birtokolják a virtuális teret és nem egy centralizált, központi entitásról van szóhanem a Meta és a Microsoft által is vizionált centralizált metaverzum - és hogy ebben milyen pénzt fognak elfogadni, az megint csak a fejlesztőkön illetve a vállalat vezetésén áll.

A legfontosabb tokenek Decentraland Árfolyam alakulása: jelenleg 3 dollárba kerül egy token, a piaci érték pedig jelenleg 5,5 milliárd dollára forgalomban lévő coinok száma valamivel több, mint 1,8 millió darab. A legmagasabb árfolyamot tavaly november végén érte el a jegyzés, akkor egy coin 5,3 dollárba került, a piaci érték pedig 10,3 milliárd dollárra rúgott.

Piaci hírek A CoinShares adatai szerint az év utolsó heteiben sokan kiszálltak a piacból. Az évet azonban így is pozitívan zárta a szegmens. Sokan kiszálltak utolsó heteiben a kriptopénzalapokból, írta a CoinShare adataira hivatkozva a Reuters. Európa legjelentősebb kirptovaluta-befektetéseket kezelő cége szerint ezzel együtt az évet erős befektetői érdeklődés jellemezte. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy miközben az év végén mindösszesen millió dollárt vontak ki a befektetők, addig az egész évet tekintve 9,3 milliárd dollár érkezett.

Hol lehet megvenni: A MANA néven futó token jelenleg körülbelül különböző tőzsdei platformon vásárolható és adható el - januárjától többek között a Binance, az OKEx és a Coinbase Pro felületein is lehet tranzaktálni a tokennel. Mit érdemes még tudni: a Decentraland metaverzummal itt foglalkoztunk részletesebben.

A Decentraland felhasználói digitális ingatlanokat vásárolhatnak és adhatnak el, miközben felfedezhetik, interakcióba léphetnek microsoft befektetés kriptovalutába játszhatnak ebben a virtuális világban.

MICROSOFT METAVERZUM BEFEKTETÉSE [Részletek]

Idővel a platform fejlődött, hogy interaktív alkalmazásokat, világon belüli fizetéseket és peer-to-peer kommunikációt valósítson meg a felhasználók számára. Axie Infinity Árfolyam alakulása: egy Axie Infinity token ára ma 77,4 dollár, piaci kapitalizációja pedig körülbelül 4,7 milliárd dollár.

Hol lehet kriptovaluta fizetni?

A forgalomban lévő készlet jelenleg közel 61 millió érme, a maximális készlet pedig millió AXS coin. Maga a token a Binance egy futó projektjeként született még novemberében, amikor is 0,1 dolláros árfolyamon hirdették microsoft befektetés kriptovalutába az első bevezetett coinok kisorsolását.

microsoft befektetés kriptovalutába hogyan lehet meggazdagodni az internet használatával

Egy nyertes lottójeggyel összesen dollárnyi tokent lehetett akkor nyerni - ez mostani árfolyamon számolva már körülbelül 47,9 millió forintot jelent. A legmagasabb árfolyamot egyébként tavaly november elején érte el a jegyzés, akkor egy coin ,1 dollárba került, a piaci érték pedig 9,6 milliárd dollárra rúgott. Mit érdemes még tudni: Maga az Axie Infinity egy pokémon ihlette NFT-alapú játék, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy tenyésszék, képezzék és versenyeztessék kiskedvenceiket - mindezek során coinokat gyűjthetnek a felhasználók, amiket később játékon belüli eszközökre költhetnek NFT formájában, de akár át is konvertálhatják ethereumra vagy dollárra - ez az úgynevezett play-to-earn modell.

Összegzés Kriptovaluta már néhány éve léteznek, és egyre több cég kezdi el fizetésként elfogadni őket. De milyen típusú vállalkozások használnak kriptovalutákat? És miért csinálják?

Olyannyira csábító ez a koncepció, hogy rengetegen hagyják ott munkájukat azért, hogy ezt a játékot vagy bármely, a modell szerint működő játékot játszva keressék meg a kenyerüket. A játék hivatalos weboldala itt található.

microsoft befektetés kriptovalutába kereskedjen érme bináris opciókkal

The Sandbox Árfolyam alakulása: jelenleg 5,1 dollárba kerül egy token, a piaci érték pedig 4,7 milliárd dollára forgalomban lévő coinok száma több, mint millió darab, míg a maximum 3 milliárd token a rendszerben.

A legmagasabb árfolyamot tavaly november végén érte el a jegyzés, akkor egy coin 8,4 dollárba került, a piaci kapitalizáció pedig 10,37,5 milliárd dolláros volt.

BEFEKTETŐI MOTIVÁCIÓK VIZSGÁLATA A KRIPTOVALUTÁVAL RENDELKEZŐK KÖRÉBEN

A kriptotőzsdéken augusztusa óta jegyzik a coint, akkor 5 dollárcentbe került egy token. Hol lehet megvenni: a nagyobb kriptotőzsdék közül például a Binance-en lehet megvásárolni a tokent, de ugyancsak elérhető a Uniswap V2a Gate. Mit érdemes még tudni: maga a Sandbox játék ben startolt el, a metaverzumban a játékosok felépíthetik, birtokolhatják és monetizálhatják a saját játékélményeiket a platform tokenje segítségével.

microsoft befektetés kriptovalutába bitcoin vs bitcoin cash 2020 befektetés

Játékosként digitális eszközöket NFT-ket hozhatunk létre, feltöltjük őket a piactérre, és a The Sandbox Game Maker segítségével egyedi játékélményeket is kreálhatunk. Theta Network Árfolyam alakulása: jelenleg 4,3 dollárba kerül egy token, a piaci érték pedig 4,3 milliárd dollára forgalomban lévő coinok száma pontosan egymilliárd darab, ez megegyezik a maximális darabszámmal is. A legmagasabb árfolyamot tavaly április közepén érte el a jegyzés, akkor egy coin 14,3 dollárba került, a piaci érték pedig ugyancsak 14,3 milliárd dollárra ugrott.

Mit érdemes még tudni: maga a Theta egy blokklánc-alapú hálózat, amelyet kifejezetten videostreamingre terveztek. A márciusában indított Theta mainnet decentralizált hálózatként működik, amelyben a felhasználók peer-to-peer alapon osztják meg a sávszélességet és a számítási erőforrásokat.

A BitCoin és A Kriptovaluta-bányászat

Enjin Coin Árfolyam alakulása: jelenleg 2,6 dollárba kerül egy token, a piaci érték pedig 2,16 milliárd dollára forgalomban lévő coinok száma valamivel kevesebb, mint millió darab. Az Enjin Coin-t júliusában jelentették be, és végül júniusában indult el az Ethereum mainneten.

A kibocsátáskor egy coin 2 dollárcentbe került, a legmagasabb árfolyamot pedig tavaly november végén érte el a jegyzés, akkor egy coin 4,7 dollárba került, a piaci érték pedig 3,9 milliárd dollárra rúgott.

Bíró Vilma Influenszerek mondják meg, milyen kriptovalutába fektessünk? Kim Kardashian nem megfelelően használta a befolyását, és ezúttal még az sem kizárt, hogy felelnie kell érte.

Mit érdemes még tudni: Maga az Enjin vállalat blokklánc alapú játéktermékek ökoszisztémáját kínálja, az Enjin Network pedig egy közösségi játékplatform, amelyen keresztül a felhasználók weboldalakat hozhatnak létre, cseveghetnek, és virtuális tárgyakat tárolhatnak.

Korábban komoly probléma volt, hogy amikor beszüntettek egy játékot vagy az adott metaverzum már nem üzemelt többé, a játékosok nem tudták megtartani az addig összegyűjtött NFT-iket, hogy egy másik platformon használhassák. Az Enjin azonban a vonatkozó leírás szerint úgy küszöböli ki ezt a problémát, hogy integrálja a különböző játékplatformokat, és lehetővé teszi a játékosok számára, hogy eladjanak egy NFT-t, vagy több játékban használják azt: minden Enjin token rendelkezik úgynevezett olvasztási microsoft befektetés kriptovalutába, ami azt jelenti, hogy miután egy NFT eladására vagy megvásárlására használták, az NFT beolvasztható vagyis átváltható Enjin dollárra, aminek értékében a következő metaverzumban tud majd vásárolni a felhasználó.

Magyar cég innovációja segíthet a kriptobefektetésekben

Nagyokat lehet kaszálni, de óriásiakat bukni is Az előző fejezetet olvasva szembetűnő lehet, hogy a legtöbb metaverzum-token jegyzése október végén-november eleje környékén tudott szédítő magasságokba szárnyalni - ez leginkább annak tudható be, hogy ekkortájt kezdtek el a "nagy halak" is nyíltan és nagyobb erőbedobással foglalkozni a metaverzummal, október végén nevezték át például a Facebookot is Metára.

Ennél fogva azok a szerencsés kriptobefektetők, akik az októberi hullám előtt bevásároltak vagy akár sorsolás útján hozzájutottak a fenti coinok valamelyikéhez, most vélhetően komoly realizált vagy realizálatlan pénzek felett ülnek.

  • Az év végén visszavettek a tempóból a kriptovalutázók - Bitport – Informatika az üzlet nyelvén
  • Fx opció digitális sorompó

Egész pontosan így nézett ki az általunk tárgyalt 5 legjelentősebb token árfolyamalakulása az elmúlt egy évben, a pluszok jelentős része tehát az október végi megugrásnál generálódott: Itt kerül microsoft befektetés kriptovalutába a képbe annak a bizonyos érmének a másik oldala: amint berobbant a köztudatba a metaverzum-koncepció, a téma microsoft befektetés kriptovalutába fogékony tréderek természetesen azonnal ráharaptak a kínálkozó befektetési lehetőségekre, és valutamérő kereskedési rendszer kereskedési volumen mellett vásárolták többek között a fenti tokeneket is.

A kezdeti hype azonban - természetéből fakadóan - gyorsan alábbhagyott és a hetekben tapasztalt széleskörű kriptopiaci hangulatromlást is ha idevesszük, akkor talán senkit nem lep meg, hogy végül lelkes befektetők tömegei jöttek ki rosszul a történetből, vélhetően sokan zárták komoly mínuszban ezt a sztorit - hogy konkrét számokkal is érzékeltessük, a következőképpen alakultak az árfolyamok a fent tárgyalt coinoknál a novemberi csúcsok óta: A kriptovaluta-piacra annyira jellemző árfolyam-ingadozás tehát ennél az microsoft befektetés kriptovalutába, egyelőre ismeretlen és behatárolatlan, rendkívül izgalmas területen hatványozottan jelen van, és az idő múlásával és az újabb és újabb fejlesztésekkel és bejelentésekkel, illetve szabályozási megnyilvánulásokkal ez minden bizonnyal még sokáig így is lesz.

  • Oops! Something went wrong.
  • Bevezetés a kriptokereskedelembe

Mindezt figyelembe véve elsősorban az acélidegekkel rendelkező befektetőknek javasoljuk a témában való alaposabb elmélyülést, egy dologra azonban egészen biztosan számíthatunk: öveket bekapcsolni, izgalmas és rázós menet lesz! Kapcsolódó cikkünk.