Hogyan vásároljon Bitcoin Cash-t Magyarországon – Útmutató kezdőknek

Kriptokereskedő bitcoin, Miért érdemes kriptovalutákkal kereskedni az FXCM-nél?

Tartalom

    Pénz- és tőkepiac Berobbanhat a bitcoin árfolyama Akár ezer dollárig is drágulhat a bitcoin az év közepére — véli a Nexo kriptokereskedelmi és hitelezési platform alapítója.

    kriptokereskedő bitcoin

    A digitális arany nagyjából 12 ezer dollárral zárta feljebb az elmúlt évet, mint amilyen szinten nyitotta et. Míg januárjában 32 ezer dollárt kellett adni egységéért, addig az idei évet csaknem 46 dolláros kurzuson kezdte, azonban nem tettek jót a kazahsztáni zavargások az árfolyamnak, ugyanis péntek délelőtt 42 ezer dollár körül alakult a jegyzés.

    A kriptokereskedő bitcoin ország eddig — az olcsó energiaárak miatt — jelentős bányaközpont volt, így tehát a kriptopiaci szereplők kiemelten figyelik az eseményeket. Fotó: Shutterstock A múlt évben sok tényezőnek köszönhetően is felfigyelhettek kriptokereskedő bitcoin befektetők a kriptoeszközökre.

    kriptokereskedő bitcoin

    Egyfelől a bitcoin piacának esetleges szabályozásáról szóló hírek még akkor is sokak számára vonzóvá tehették a nagy emelkedésekkel kecsegtető kriptoeszközöket, ha eddig semmiféle konkrét regularizációról nem született döntés. Emellett a meglóduló infláció is terelte a tőkét a kriptoeszközökhöz, ugyanis a befektetők kimagasló hozamokat reméltek a digitális piacon.

    kriptokereskedő bitcoin

    Az elfogadottság irányába hathatott az is, hogy számtalan véleményvezér, köztük Elon Musk Tesla-főnök is érvelt a bitcoin mellett, illetve nagybankok és a PayPal is nyitott a kriptoeszköz felé.

    Elon Musk tovább is merészkedett, fizetőeszközként fogadta el kriptokereskedő bitcoin bitcoint a elektromos luxusautókért cserébe, aztán hetekkel később a kriptobányászat energiafaló jellege miatt felhagyott ezzel, jelentős zuhanást okozva a kriptoeszközök körében.

    kriptokereskedő bitcoin

    Látható tehát, hogy az extrém volatilitáson kívül sok tényező húzta a kriptoeszközök népszerűsödését. Trencsev szerint intézményi befektetők is felfigyeltek a kriptopiacra, ami nagy tőkebeáramlást hoz magával.

    Majdnem 50 százalékot emelkedett a teljes kriptopiac értéke egy hónap alatt Ennek megfelelően a kriptopiac értéke ma olyan 2. Mivel a decentralizált pénzügy iránt is növekedett az érdeklődés, a teljes kriptopiacon belül a DeFi teljes volumene

    Ha pedig más oldalról nézzük, már elindultak a bitcoin ETF-ek, azaz a digitális arany mozgását követő tőzsdén jegyzett befektetési eszközök, amelyek jelentősen megkönnyítik a kriptopiachoz való hozzáférést, ugyanis az érdeklődő befektetőnek nem kell külön kriptotőzsdén regisztrálnia, így nem kell egy újabb platformon üzletelnie, hanem a megszokott kereskedési környezetében tudja lekövetni a bitcoin árfolyamváltozását.

    A vélemények azonban messze nem egységesek, például a Sussexi Egyetem pénzügyprofesszora rendkívül pesszimista.

    kriptokereskedő bitcoin

    Carol Alexander 10 ezer dolláros bitcoinnal számol az idén, ami azt jelentené, hogy a digitális eszköz esése nagyobb lenne, mint amennyit az elmúlt években összesen drágult. Úgy érvelt, hogy a kriptopiac szabályozásának elhúzódása és az extrém ármozgások miatt egyre kevesebben veszik majd a digitális eszközöket.

    kriptokereskedő bitcoin

    Úgy vélik, ha a legnagyobb kriptoeszköz meg tudja őrizni értéktároló — menekülőeszköz — jellegét, akkor nagy tér nyílik a további emelkedésre. Becslésük szerint a mostani árfolyamokon milliárd dollár körüli a btc piaci kapitalizációja, azaz az értéktároló piac ötödét birtokolhatja, ugyanis a befektetésre rendelkezésre álló arany mennyiségét 2,6 milliárd dollárra becsülik. Ha ez az arány a feltevésük szerint 50 százalékra nőne az elkövetkező öt évben, akkor a ezer dolláros árat is elérheti a bitcoin egysége.